Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

A magyarbikali színjátszó- és dalcsoport virágzása

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/41123

2010. április 27. BUZÁS PÁL

A tenni vágyás teremtő hatalma – a Naszódi házaspár 30 kalotaszegi éve

Ez a Bikal szép helyen van – menyasszony öltöztetés

Országos hírnév

Előveszem a fellépéseinket megörökítő régi feljegyzéseimet. Sok van: közel harminc szereplés adatait böngészem. Volt köztük kórustalálkozó Désen (1973), Tordaszentlászlón (1975). „A bikaliak… szép percekkel leptek meg. Kevés ilyen négyszólamra is tisztán éneklő falusi kórusunk van!” – írja az Igazság 1975. június 5-ei számában Csortán Márton. Az 1970-es évek „vonalas” verses-zenés összeállításai semmiképpen sem hiányozhattak a repertoárból. 1974-ben a Kolozsvári Rádió termében működik közre együttesünk az Acusticon stúdió keretében. Erről a fellépésről (Az RKP XI. Kongresszusa tiszteletére) Krizsán Zoltán számol be az Igazságban (1974. november 27.) „Az országos hírnév azonban a bikaliakat kapta leginkább és legrégebben szárnyára. Büszkén mondhatták most el a rádió nagy nyilvánossága előtt is, hogy működésük harmincadik évfordulóján számtalan sikerüket a legnagyobb koronázta idén: az országos elsőség, az aranyérem. Megérdemelték.” Ugyanilyen jellegű volt a Fraternitas című összeállítás (Bánffyhunyad 1978, Kolozsvár 1979). Az előadóesték zömét mégis a népi fogantatású zenés-irodalmi összeállítások alkották: Folklór-est(Székelyudvarhely, 1974), Ez a Bikal szép helyen van (Magyarbikal, Bánffyhunyad, Kolozsvár, 1976–1978), Az a híres hunyadi vásár (Magyarbikal, Bánffyhunyad, 1979), Ady és Kalotaszeg; Valkai András: Bánk bán (Magyarbikal, Bánffyhunyad, Kolozsvár, 1980).

Ez a Bikal szép helyen van

Jelenet a 16. századi kalotaszegi históriás ős-Bánk bánból

A felsoroltak közül számomra a legmaradandóbb élményt két műsor jelentette, talán azért, mert a legtöbb „közöm” volt hozzá. Ez a Bikal szép helyen van című műsor összeállítását és a zenei betétek (kórus, zongora) megoldásmódját magamra vállaltam és teljesítettem. A címben foglalt helyi népdal feldolgozását Vermesy Péter készítette, az előadást Naszódi Irén rendezte. Az összekötő szöveget Demény Piroska írta, Kelemen Márton és Sárkány Jenő mondta el. Az első rész címadó kórusműve után elhangzott Bartók Béla gyergyókilyénfalvi párbeszéde (Naszódi Irén és Sárkány Jenő), majd részletek Bartók és Kodály magyar népdalgyűjtéséből (Kozma Mária, Kozma P. Erzsébet). Ezt Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály hangversenyhez című verse (Kozma P. Ildikó) és egy Kodály zongoradarab követte. Bartók: Nincsen szerencsésebb a parasztembernél című alkotását (Barta Judit) ezúttal egy Bartók zongoradarab egészítette ki. Végül Bárdos Lajos gyermekjátékdal- (Kozma Mária, Kozma P. Erzsébet, gyermekkórus) és népdalfeldolgozásai (kórus) hangzottak el. A második részt teljes egészében a Kalotaszeg népdalkincsének és népi kultúrájához igazodó szövegeknek szenteltük. Ady Endre: A Kalota partján című költeményével (Sárkány Jenő) már a lényegre is tértünk. Péntek Ferenc visszaemlékezése Bartók körösfői látogatását idézi (Naszódi Ferenc), a kórus válaszul elénekli a Körösfői Riszeg alatt kezdetű dalt, Terényi Ede népdalfeldolgozását. A kalotaszegi népdalcsokor után következett a műsor meglepetése: egy-egy kalotaszegi népdal két-két fajta zenei feldolgozása. A Hopp Juliskát Bartók (zongorára) és Bárdos (Balogh Anna m. v. – ének zongorakísérettel), az Arról alúl kezdetű népdalt pedig Kodály (Balogh Anna – ének zongorakísérettel) és Terényi Ede feldolgozásában (kórus) adtuk elő. Zárójelenetünk a régi szokásokat felelevenítő kalotaszegi menyasszony-öltöztetést vitte színre. Egy mondatot idézek Morvay Pál krónikájából (A Hét, 1976. július 30.): „… Itt csak a lényeget ismételjük: a műsor a népdal diadalútját mutatta be, amint a legegyszerűbb szerkezetű gyermekdaloktól egyszólamú énekeken, két- és többszólamú népdalfeldolgozásokon keresztül eljut a legmagasabb szintű bravúros technikájú Bartók-feldolgozásokig”.

Nemzetközi visszhang a históriás ős-Bánk bánnal

Lépjünk tovább. Magánolvasmányaimban, Kalotaszeg irodalmával foglalkozva bukkantam rá Valkai András 16. századi kalotaszegi énekszerző Bánk bán históriájára. A versbe szedett históriát Naszódiéknak előadásra javasoltam. Naszódiné végigolvasta, eltöprengett rajta. Segítségül hívta Kovács Ildikó ismert kolozsvári rendezőnőt, összetanakodtak és dűlőre vitték a dramatizálást, betanítást. A leírtakhoz hozzátartozik a krónika zeneszerzőjének, Vermesy Péternek a neve is, aki Valkai históriás énekéből kiválaszt több, meghatározó fontosságú strófát, melyet énekeltet, a többit a rendező színpadi megjelenítésére bízza. „A bikali népi együttes eljutott a művészi kifejezésnek arra a fokára, hogy színpadra viheti a kalotaszegi Valkón, évszázadokkal ezelőtt szerzett, ős Bánk bánt” – írja beharangozó cikkében Naszódi Irén (Igazság, 1980. május 14.). Szereposztás: Mesélők: Kozma F. Ilona, Naszódi Irén; András király: Naszódi Ferenc; Gertrudis, a királyné: Kozma Mária; Otto, az öccse: Csortán Márton; Bánk bán: Tőrös László; Melinda, a felesége: Kozma Marika; Királyok: Antal Szabolcs, Antal Szilárd, Barta Tibor; Lantos: Miklós D. András; a bikali színjátszó- és dalcsoport. (Az előadások időbeli kikerekítése érdekében a Valkai-darab mellett két kisebbfajta összeállítás is helyet kapott.)

A sikeres előadások krónikásai közül elsőnek Szőcs Istvánt idézzük: „(A bikaliak) Nem színházasdit produkáltak, meg sem kísérelték lélektanilag hiteles, természethű, naturalista játékkal életrekelteni a szereplőket: ehelyett az ősi népi játékok nyelvezetéhez folyamodtak… Bámulatos volt, ahogy az olvasásra nehéznek, göröngyösnek tűnő szöveg a bikaliak élő hangsúlyozásában, természetes hanghordozásában megszólalva egyszeriben áttetszővé, élő közlésként felfoghatóvá vált… A történet maga sokban különbözik szellemében is a XIX. századi változatától: nem a cselszövéseken, nem a gyűlölködés légkörén, nem a vívódásokon van a hangsúly, hanem az erkölcsi egyenességen…” (Ős-Bánk bán bemutató Bikalon, Igazság, 1980. május 21.)

Megszólal a magyarországi sajtó is, Keszthelyi Gyula először aDélmagyarországban ír: „Páratlan művelődéstörténeti jelentőségű vállalkozást tudhatnak magukénak Erdélyben egy alig 750 lakosú kalotaszegi falu, Magyarbikal műkedvelői. 1980. május 18-án színpadra vitték, első ízben adták elő az ős Bánk bánt, Valkai András 1567-ben írt verses históriás énekét.” (Az ős Bánk bán, 1980. augusztus 31.) Ugyanő jegyzi Az ős Bánk bán a kalotaszegi Magyarbikalon című írást az Új Tükörben: „Egy maroknyi csapat vállalkozott arra, hogy megírása után négyszáz évvel színpadra kerülhessen a téma első magyar nyelvű feldolgozása, az egykori erdélyi fejedelmi kancellária jegyzőjének, majd táblai ülnöknek, Valkai Andrásnak 1567-ben írt műve… Bemutatója Bikalon, a szerző szülőfalujától alig 20 kilométernyire, színpompás népviseletbe öltözött kalotaszegi munkások, földművesek, tanítók és diákok előadásában, emlékezetes művelődéstörténeti jelentőségű eseménnyé avatta 1980. május 18-át. Méltán ünnepelte az előadás létrehozóit a kolozsvári Magyar Színház táblás házas nézőtere, amikor júliusban ott is fölléptek.” (1980. október 5.)

***

A sok siker, öröm után jön az üröm: az utolsó plakáton már olvasható volt a nyers valóság: „Naszódi Irén ezzel a műsorral búcsúzik Kalotaszegtől”. (Férjével a Nyárádmentén élő leányához költözik). – Nehezen vált meg a házaspár Kalotaszegtől: „Engem Kalotaszeg tett rabjává. Idáig érzem a Riszeg-tető virágainak illatát, fülembe cseng az elnyújtott í hangok zenéje; szinte hallom Mester ángyi rigmusait, látom a lakodalmi menetben büszkén lépegető, csujogató muszulyos menyecskéket… Kalotaszeget felejteni soha sem tudom!” (Életfa)

A végeredmény, ha lehet, még sokkolóbb. A magyarbikali színjátszó- és dalcsoport a házaspár távozása után szétesett, megszűnt. Híre-neve a köztudatban lassan-lassan elhalványult, maholnap már csak az idősebbek emlékeznek rá.

Szociológia szakmai gyakorlat Magyarbikalon

http://reformatus.xhost.ro/index.php?limitstart=30

2012. július 06.

Május közepén került sor a másodév szakmai gyakorlatára. Az idén egy Bánffyhunyad melletti kis faluba, Magyarbikalra látogattunk el, ahol egy kérdőíves kutatást végeztünk a lakosság önkormányzattal és egyéb helyi intézményekkel kapcsolatos elégedettségéről, valamint a vallásosságukról. A két napos terepmunka megvalósulásában a helyi református lelkész segítsége nélkül aligha valósulhatott volna meg - köszönjük tehát ezúton is a szállást Szabó Mihálynak (aki lelkipásztorsága mellett szociológus is).

A két nap alatt a munka mellett került idő a helybeliekkel való barátkozásra is, és még egy bográcsgulyásra is. A lekérdezett kérdőíveket utólag dolgoztuk fel, a kutatásjelentésnek (melyet e bejegyzés alján csatoltunk) reméljük hasznát veszik a falu lakói is. 

Néhány pillanatkép: Előkészületek Barátkozás a falubeliekkel Készülőben a vacsora Napzárás, immár tele hassal A kutatás eredményei - Merli Zsuzsa, másodéves hallgató feldolgozásában - itt érhetők el.

Módosítás dátuma: 2012. július 09.

Magyarbikal története

http://magyarbikal.reformatus.ro/index.php/falutoertenet

2012. április 09. Írta: Szabó Mihály 

Magyarbikal Erdélynek ahhoz a területéhez tartozik, amit Kalotaszegnek nevezünk. Ez a név a honfoglalás idejéből ered, amikor a Kalota nemzetség egy nagyobb területet foglalt magának, amely a Kőrös forrásától a Berettyó folyó alsó folyásáig terjedt, s ennek a nagy területnek sarka, szegelletje volt a ma ismert Kalotaszeg.

Hogy kik voltak az őseink azt nem lehet egészen biztosan megállapítani. A hagyomány úgy tartja, hogy a kalotaszegi emberben székely vér is van, mások szerint azonban pl. a hunyadiak ősei tatárok voltak, akik a tatárjárás után maradtak a vidéken s a helyi lakossággal keveredve egy új nemzetség ősei lettek.

Kalotaszeg eredetileg három részre oszlik: Alszeg, Felszeg és a Nádasmente. Egy másik felosztás szerint ide sorolható a Kapusok vidéke, illetve külön egységként Györgyfalva is. Egyik nagyhírű tudósunk arra a kérdésre, hogy meddig is terjed Kalotaszeg azt a tréfás választ adta, hogy ameddig a muszuly ér. Tájegységünkhöz 39 falu tartozik.

Magyarbikal az Alszeghez sorolható, mert a felosztás szerint a Bánffyhunyadon áthaladó vasútvonal képezi a választóvonalat az Alszeg és a Felszeg között, s falunk úgymond ez alatt a vonal alatt van.

Magyarbikal a tengerszint felett 430 m magasan fekszik és elnevezését a falu felett húzódó bükkerdőről kapta. Az idők folyamán a falunk neve a következőképpen alakult: Bikkallya, Bikkalatt, Magyarbikkallya, Magyarbikal.

Magyarbikal első írásos említése 1249-ből származik, s ekkor még Terra Bekaly volt a neve, ami azt jelentette, hogy Bikal földje. Valamikor a falu az erdő alatt húzódott meg, de a különböző veszélyek, pl. a tatárjárás arra késztették az embereket, hogy húzódjanak le a védettebb, jobban elrejtett völgybe.

Magyarbikal birtokos családjai 1249-től ismertek:

Az első birtokos Pál országbíró volt, aki a falut IV. Béla királyunktól kapta adományként. Innen a falu a kissebesi (ma bologai) királyi vár birtokai közé került, s innen adományozták a székely eredetű Tamásfalvi családnak.

A falu birtokosai 1450-től Vitéz néven szerepelnek, s a család kihalása után a falut a Homoródszentmártoni Bíró család örökli. Utánuk az altorjai Szabók következnek, akiknek 1940-ig voltak itt birtokrészei.

A nagyobb birtokos családok közül ismertek még az Inczédiek, a Gyarmathy és a Bikaly családok. Ez utóbbi családnév ma is fellelhető a faluban, de a kései utódok nemesi származásukról semmit sem tudnak.

A falu gazdasági élete, régen

Az alább keközölt cikket a dr.Sebestyén Kálmán: Magyarbikal története cimű könyvből vettük át, amely a 

http://magyarbikal.reformatus.ro/adatok/magyarbikal-tortenete-dr-sebestyen-kalman.pdf című weblapban  jelent meg. Régen a gazdasági élet elég sokrétű volt, amely aztán a 40-44-es években alapot biztosított a történelmi HANGYA szövetkezetbe beállt magyarbikali gazdák számára.

De lássuk csak a - HANGYA előtti - magyarbikali gazdaságot:

"A földközösség a hagyományos társadalom legsajátosabb birtoklási formája volt. A közös földből való részesedést a családok által birtokolt telekhányad alapján állapították meg. A szántók és rétek osztása évente, a házak sorrendjében, nyilak szerint történt. (Az örökségeknek nyilakra vésett tulajdonjegyei voltak, az osztás során kihúzott nyíl birtokosa jegyfával jelölte meg a nyílföldet!)

A XVI. század végén a földközösség a falvak többségében felbomlott, a telkek tartozékai állandósultak, a közösség joga csak a legelőre és erdőre korlátozódott. A földközösség emlékét a helynevek őrizték meg: falu Nyilassá (1756), Kis Nyíl, Bikali nyilak, Berekalj nyíl stb.

Bikalon a hagyományos társadalom idején a kétnyomásos (kétfordulós) gazdálkodás voltjellemző. Ennek megfelelően a vetésterületet két részre osztották: vetésre és ugarra. Az ugar minden második évben pihent, illetve legelőként használták. A két forduló 1750-ben: az Telek vagy Felső forduló és az Alsó-völgy vagy Alsó forduló.

A háromnyomásos gazdálkodást 1818-ban vezették be." A három fordulót a lakosság számának növekedése tette szükségessé, az új felosztás ugyanis a termőföld jobb kihasználását biztosította. A bikali három forduló az 1818-as felosztás szerint: a Tövises (j° termő), a Derekalja (középszerű), és a Hegyes (gyenge), nagyságuk „igen egy­forma" volt.

Az első fordulóba „őszgabonát az az tiszta elegyes búzát és rozsot" vetettek, a másodikba „lavaszgabonát az az tavaszbúzát, törökbúzát, alakort, zabot, tönkölyt, lencsét, borsót és lent". A harmadik forduló, az ugar „nyomásba maradt marhalegelőnek".

A földesúrnak a határon saját kezelésű ún. allodiális-majorsági birtoka volt. A bikali majorsági birtokot az udvari szolgák vezették, számuk 5 (1720), illetve 2 (1750). Róluk aránylag keveset tudunk; 1750-es összeírás megjegyezte, hogy „a Kúriához tartozó házban laknak, vetésük is az allodiatúrán van".

A hagyományos társadalomban a falu mindennapi életét az  évszaknak megfelelő mezőgazdasági munka töltötte ki. A földművelés évszázadokon keresztül hagyományos módon folyt, a falu önellátó volt.

Bikal határát 1713-ban „seppedékes, vízmosásos... agyagos... terméketlen" területnek, 1750-ben „dombos, agyagos, seppedékes... közepesen termékeny" vidéknek mondták.

 A kitartó kemény munka a gyenge talajon is eredményt hozott, az 1820-as összeírás szerint:

„1 lelyiségünk határa részint termékeny és jó minőségű, részint gyengébb, mindazonáltal a jó művelés és trágyázás nagyon szükséges, és hajó művelés és munka megadatik, nem rossz termők."

A határ 1713-ban és 1750-ben 6-8 jármos ökörrel, 1820-ban „négy marhával" szántható.

A XVIII. században a falu a szárazság, a fagy, a belvíz okozta károk ellen teljesen védtelen. A bikaliak 1713-ban panaszolták, hogy „határunkat ... a jég elverte". 1753-ban pedig „...semmi termés nincsen. A búza vetések ühögős nagyon. Jégesőtől és árvíztől Isten jóvoltából megmaradott gabonájok ... szőlejek a hidegtől opprimáltattak".

Egy korszak gazdasági helyzetének megismerésében a maghozam alapvető mutató. Bikaion 1750-ben „Egy köbölből lesz 3 kalangya, minden egyes kicsépelt kalangyából 3 véka", 1820-ban „egy véka őszbúza vetése után lehet ... 4 vékát ... reményleni... a zab, alakor, tönköly megeresztik az 5 vékát. Egy véka törökbúza ... szemül megszáradva, 16 vékát megad".

A következő növényeket termesztették: gabonafélék: búza, rozs, alakor, zab, tönköly, törökbúza; hüvelyesek: bab, borsó, lencse; lextilnövények: kender, len.

Az 1820-as összeírás fejlett kertészetről és gyümölcstermesztésről tudósít, joggal nevezték később Bikáit „Kalotaszeg gyümölcsöskertjének": „Veteményes- és káposztáskertjeink jók vannak belső telkeinken... gyümölcsöseink mind telkeinken, mind a szőlőinkben bőven vannak" - írták.

A bikali szántóföldek nagysága 1750-ben 200,5 hold (401 köböl), a  49 jobbágycsaládnak átlag 4,1 hold földje volt. A kétnyomásos gazdálkodás körülményei között ez évente kb. 2 hold szántót jelentett! A legnagyobb szántóterülettel Szabó Ferenc (18 hold) és Mátyás András, Kozma István (7,5 hold) rendelkeztek.

A szántóföldek családonkénti elosztását a következő táblázat  szemlélteti (cs. = család):

A szántó nagysága 1820-ban 325 6/8 hóid, azaz 59 jobbágycsaládnak átlag 5,5 hold földje volt. A három nyomásnak megfelelően ez 3,7 holdat jelentett. A legtöbb földdel özv. Kupa Márton (12 2/8 hold) és Kozma János, Antal István, Török Márton, Kudor István (10 hold) rendelkeztek. A jobbágycsaládok több mint felének \-4 hold földje volt!

Bikaion a szőlőtermesztésnek tradíciója van. 1713-ban a falu „szőlőhegyének termése középszerű", 1750-ben „boruk ... közepes minőségű... urnája 17 krajcár". Ez utóbbi esztendőben 48 családnak összesen 3222 urna bora termett. (Szabó Ferenc termése: 210 urna!)

A szőlők gondozásával 1793-ban Szabó Marci vincellér foglalkozott. A falunak 1820-ban 58 2/8 hold szőlője volt a 6 szőlőhegyen. (Név szerint: Mái, Pad, Puszta hegy, Bóra, Új-szőlő, Pitzik.)

A pusztán maradt telkek tartozékait a földesúr rendszerint bérbe adta. A bérlők lehettek helybeli jobbágyok, de idegenek is, ún. extranei. Bikaion 1750-ben 8 extranei szerepelt, akik összesen 201 urnás szőlőt béreltek.

Az állattenyésztés a hagyományos társadalom döntő gazdasági ágazata. A földművelés megkövetelte a nagyállattartást, hiszen a korabeli nehéz ekét csak 4-6 ökör tudta vontatni.

A szarvasmarha a jobbágygazdaság legértékesebb állata, a jobbágy mozgó tőkéje. Bikaion 1720-ban 10 jobbágycsalád 54 szarvasmarhával (37 ökör, 17 tehén) és 44 sertéssel rendelkezett. A sertés, a falvak kedvelt haszonállata, a táplálkozás szempontjából volt fontos.

Az 1750-es évben a 49 jobbágynak 181 szarvasmarhája (105 ökör, 76 tehén) és 28 borja volt, 1809-ben az igavonó marhák száma (ökör, tehén) 158.

Kalotaszegen a juhtartás a gyapjú keresettsége miatt népszerű, de Bikalon csak 3 jobbágynak van 24 juha; kecskéje egynek sincs (1750).

A ló a nemesek kiváltsága; 1720-ban számuk 11, később, 1809-ben csak 1!

Nem hiányozhatott a jobbágygazdaságból a baromfi sem, hiszen földesurának tyúkkal, csirkével és tojással tartozott. Méhészettel 1750-ben 14 jobbágy foglalkozott; összesen 60 raj méhük volt. A nagyállattartást a rétgazdálkodás biztosította. Az 1750-es évben 45 családnak összesen 123 szekér szénát termő kaszálója volt. 1820-ban a kaszáló nagysága 104 2/8 hold, ebből 99 2/8 hold a gazdáké, 5 hold a falu közös kaszálója. (1750-ben a jómódú Szabó Ferencnek 13 szekér, Antal Ferencnek, Mátyás Andrásnak 6 szekér szénája termett.)

Az 1820-as vallomásuk szerint: „Kaszálóinkban a víz kiöntései  kárt nem okoznak, jó szénát teremnek marháink hizlalására... hanem csak egyszer kaszáitatnak... A nagyobb örökséggel bíró gazdák öt-hat marhájok elegyes koszttal kiteleltethetik, de az azon fejül valók számára kénytelenek másoktól pénzzel ... kosztról gondoskodni."

A falunak közös használatban „két darabocska kaszálója" volt, „ebből tartunk bikát, ebből adunk szénabeli naturát, mikor kívántatik" - szólt a vallomás.

Az állattartáshoz szükséges közlegelőn mindenki annyi jószágot tartott, amennyit akart. A széles faluhatár kezdetben nagy területet biztosított a legeltetésnek. A két- és háromnyomásos gazdálkodás esetében az ugar is az állatállomány rendelkezésére állt. A XVIII. században a megnövekedett marhaállomány miatt a legelők már szűknek bizonyultak. Az 1750-es összeírás szerint a bikaliaknak „kevés a legelőjük", 1753-ban pedig „a határok szűki miatt más határra kénytelenek marhájokat hajtani". Az 1820-as évekre megnyitják az erdőket a  legeltetés előtt: „legelőhelyeink ... bőségben vannak — vallották -...minden erdőben szabad a marhalegeltetés". (Ennek következménye az erdők pusztulása lett!)

Bikáit kialakulása kezdetén hatalmas tölgyerdők vették körül. Ilyen lehetett az 1399-es oklevélben említett Kolos havasa, mely a XVIII. század végén Kavas havasaként szerepelt, később pedig már csak mint helynevet, Gavas néven jelölték a térképek.

Az erdő fontos tényezője volt a paraszti gazdálkodásnak, biztosította a szerszám- és tűzifát, valamint az építkezésekhez szükséges épületfát. (Ez utóbbiak az ún. tilalmas erők voltak.)

A hagyományos gazdálkodás körülményei között fontos szerep jutott a szarvasmarha erdei legeltetésének és a sertések erdei makkoltalásának. A makkoltatás a sertéshizlalásnak a kukoricatermesztés elterjedése előtt egyetlen módja, amelyért a földesúr külön bért szedett.

A bikaliak 1713-ban említették „makktermő erdejüket", 1750-ben pedig panaszkodtak, hogy „tűzifára való erdejük kevés", 1820-ban ennek okáról is beszámoltak:' „a földesúrnak határunkon tiltott erdeje nincsen, minden erdőben szabad a marhalegeltetés... a közönséges és

rendetlen élés által nagyobbára az erdők elpusztultak, úgyhogy ma ami erdő is van határunkon, csak ciher és csere".

Az egyház változtatni próbált a helyzeten, a Kurta hegyben tilalmas erdőt létesített. A 22 hold nagyságú erdő 1865-re „35-40 éves tölgyes szálfás erdővé" nőtt. (Emiatt sok baja lett a fatolvajokkal!)

A falu lakossága a szegénység diktálta önellátás körülményei között élt: szerszámait, háztartási eszközeit, ruházatát stb. maga készítette. A falusi kézművesek mesterségüket csak időszakosan űzték, ők is elsősorban a mezőgazdaságból éltek.

Az első ismert bikali mesterember nevét, Balázs kovácsét az 1399-es oklevél őrizte meg. A XVIII. században a falu jelentős famegmunkáló-fafaragó központ volt. Az oklevelek 1756-ban négy ,jó faragót" említenek: Vég Andrást (46 éves), Kudor Jánost (48), Kozma Mártont

(30), Balázs Kupa Istvánt (24), és egy kovácsot: Kovács Antalt (38 éves)."

A falunévsorokban mesterségekre utaló családnevek is előfordulnak: Borbély, Furujás, Lakatos, Lovász, Szabó és Koltsár.

1713-ban a falunak malma nincs, de az összeírok megjegyezték, hogy „malomba közel járnak". Később, 1750-ben a székely Jeddi Márton a molnár, malmának évi taxája 4 Rhénes forint; 1820-ban a faluban „egy malom, a Gyarmati Sándor úré" működött.

A kocsmatartás, szeszes ital mérésének joga az esztendő nagy részében, újévtől Szent Mihály-napig (szeptember 29.) a földesúré volt.

A jobbágyok tartoztak a földesúr borát árulni, de a kocsmároló a mérés ideje alatt más szolgálattal nem tartozott. Szent Mihály-naptól újesztendőig a kocsmárolás-italmérés joga a falué volt. (A szüret idején is!)

A jobbágy gazdaság termékfeleslegét - ha volt ilyen - a közeli vásárokon értékesítette, és ott szerezte be minimális áruszükségletét.

A bikaliak 1750-ben „termékeiket Bánffyhunyadmezőváros piacán árusítják", az 1820-as vallomásuk szerint: „Vásáros helyeink vannak közelebb B-Hunyad, mely félórányi járóhely tőlünk, Váralmás egy óra. Sombor 3 óra, Zilaj és Kolozsvár 1 napi járóföld tőlünk, ezekbe a vásárokba ... mindenféle gabonáinkat, gyümölcseinket és marháinkat könnyen distreálhatjuk és jó alkalmas utakon is járhatunk ezen helyiségekben... B.Hunyadon, N.Almáson, M.Gy.Monostoron, Egeresen, N.Somboron nyitott boltok és ... asztalos, csizmadia, szabó, kovács, fazekas kitanult mesteremberek vannak."

Az áruszállítás-fuvarozás Kalotaszegen hasznos kereseti forrás, pénzszerzési lehetőség volt. A bikaliak 1713-ban vallották, hogy „A forradalom előtti időkben sóval kereskedtek", 1820-ban a sóhordásból „pénzt kaptak". A sót a kolozsi kincstári aknából a hunyadi és élesdi raktárakba szállították. A nagyobbrészt kikövezett úton a sószállításhoz Hunyadig menet-jövet négy-öt napra volt szükség. Ennyi szabad idővel azonban ritkán rendelkezett a hajnaltól napestig dolgozó jobbágy.

A faszállításról 1820-ban írták: „Járnak lakosaink szekerességre, fával való kereskedésre ... a deckát, lécet és zsindelyt pedig kapják a Szamoson, Retyicelben, N.Sebesen, Székelyjón, amely helyeken fűrészmalmok vágynak... messzeségek pedig ... egy-egy napi járóföld."
 Ez a homlokzati szimbolum a HANGYA szövetkezet gazdáinak volt a becse, amely arra adott lehetőséget, hogy hirdesse, azt, hogy itt egy hangyagazda lakik. Ezt a Kozma család féltve őrzi!
A magyarbikali gazdák a régi jobágytelkes gazdaságra épült társadalmi rendnek az utódai ezért érdekes lehet erről is olvasni amit szintén a dr.Sebestyén Kálmán könyvében találhatunk meg:
" A falu lakossága 
1. A jobbágytelkek 
A jobbágytelek (sessio) a mezőgazdasági termelés alapsejtje, csa­ládi birtok, melynek alapja a belső telek (fundus). 
Bikal telkeinek száma a XVIII. század elején 54, később 52 (1750), majd 59(1820).62 
A belső telek lakóházból, belső gazdasági udvarból és kertből állt, Bikal régi házai szalmafedeles sövényfonatú házak, melyeket a XV11I. században felváltottak a faragott szálfákból összerótt szalmafedeles boronaházak. 
A házak száma 53 (1750), 69 (1784), 87 (1857), 147 (1880), 772 (1898), 202(1910)." 
A belső udvaron a gazdasági épületek (csűr, gabonás, istálló, pajta) álltak. Ezek közül & gabonás a jobbágy legmegbecsültebb épülete, egész évi termésének őrzője, a jómódnak külsejében is értékmérője. 
2. A lakosság társadalmi rétegződése 
A feudális társadalom a falvak világában három paraszti réteget különböztetett meg. 
A telkes jobbágyok (coloni) bizonyos nagyságú telek - minimálisan 1/8-ad telekrész - és a hozzá tartozó szántó, ka­száló birtokosai voltak. 
A házas zsellérek (inquilini) házhellyel és 1/8-ad teleknél kevesebb földdel rendelkeztek. 
A háztalan zselléreknek (subinquilini) házhelyük nem volt, ők a „más háta megett lakók", a 
jobbágyoknál cselédeskedők. 
Bikalon 1750-ben 49 telkes jobbágycsalád és, 3 házas zsellércsalád élt. 1820-ban 59 a telkes jobbágyok száma. A jobbágyokon és zsellé­reken kívül az 1750-es összeírás említett 2 egytelkes nemest, 1 libertinust, 2 udvari cselédet és 6 vagit (csavargót). 
Bikal lakóinak számát 1750-ben kb. 350 lélekre becsülhetjük, az első magyarországi népszámlálás (1784-87) már pontos adatokkal szolgált, ekkor a falu tényleges népességének száma 419 fő (216 férfi, 203 nő, 73 család)." 
A lélekszám a továbbiakban a következőképpen alakult: 

A családnevek számbavétele és a régieknek az újabbakkal való összevetése a falu történetére vonatkozó következtetésekre adnak lehetőséget. A nevek kicserélődése például a település elpusztulására utalhat. 
Bikal első ismert családnevei: 1399-ben Bor Miklós, Bogár János, Péter fia László, Fodor János, Korbát, Balázs kovács; 1475-ben Ba­kos Antal; 1498-ban Jó Péter, Gilyén Máté, Lénárt György, Nagy habián, Jakab Pál, Veres Mátyás; 1646-ban Bede János; 1639-ben "

Indulásra készen

A hagyományoknak megfelelően a Báffyhunyadhoz tartozó Bikalon is megalakult a HANGYA-fiók mintegy jó éve. Az idősebb gazdák még emlékeznek, hogy a történelmi HANGYA szövetkezet helyi csoportja sok éven át a Kalotaszeg élvonalában szerepeltek és mindegyre a pozitív példaképe volt az egész Körös medencében.

Az alakuló ülésen több olyan határozatot is elfogadtak amivel a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetből kilábalhat a falu közössége.

Igy a Nőszövetséggel valamint a helyi Közbirtokossággal való kapcsolat ápolására is határozat született.
Elhangzott, hogy a Szabó Mihály tiszteletes úr által vezetett ifjúsági csoport - amelynek a zenekara már túllépte a falu határát - támogatása is fontos lehet, hiszen a történelmi HANGYA is sokat segítette a faluközösségek kulturális tevékenységeket!

Hogy nem ismert ez a tevékenység még nem jelentheti, hogy csak akkor fejlődik valami ha kiscsoportra tagolódik a faluközösség, hanem éppen ellenkezőleg a közös munka és a közös szórakozás eredményével az megerősödik a kisebb-nagyobb családok közti súrlódások elsimulnak éppen a másság elfogadása miatt is.

Jelen bloglapunk is ennek a célnak akarna megfelelni.

A szerkesztő bizottságba beválasztották a helyi polgári tisztségviselőket is így a Búzás Istvánt és a Kapitány Zoltánt is. Szerkesztőségi titkárnak pedig a Gurka Balla Ilona lett kinevezve.



A képek a
https://www.google.com/search?q=magyarbikal&biw=1280&bih=629&tbm=isch&imgil=QlMfthCzCJVEwM%253A%253Bhttps%253A%252F%252Fencrypted-tbn3.gstatic.com%252Fimages%253Fq%253Dtbn%253AANd9GcRxa07o4lDdflkzP2VoaumrCd0861mxEq9O-dkKOvhh76jtomIh%253B220%253B145%253B3YCXB2k5TYtvNM%253Bhttp%25253A%25252F%25252Fwww.welcometoromania.ro%25252FDN1g%25252FDN1g_Bicalatu_m.htm&source=iu&usg=__lmSI_EmKSAD_3xE2CNgV-kGpiig%3D&sa=X&ei=_s5xU6arHKyv7AaO_IHIBg&ved=0CDYQ9QEwAQ#facrc=_&imgdii=_&imgrc=LyByUvSFy41jeM%253A%3B6XpyWDwcER-3IM%3Bhttp%253A%252F%252Fupload.wikimedia.org%252Fwikipedia%252Fcommons%252F3%252F36%252FMagyarbikal_0074.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fcommons.wikimedia.org%252Fwiki%252FFile%253AMagyarbikal_0074.jpg%3B1280%3B960-ból származnak

Várjuk a híreket. (Bikali Hangya szerk.)