2010. április 27. BUZÁS PÁL
A tenni vágyás teremtő hatalma – a Naszódi házaspár 30 kalotaszegi éve
Ez a Bikal szép helyen van – menyasszony öltöztetés
Országos hírnév
Előveszem a fellépéseinket megörökítő régi feljegyzéseimet. Sok van: közel harminc szereplés adatait böngészem. Volt köztük kórustalálkozó Désen (1973), Tordaszentlászlón (1975). „A bikaliak… szép percekkel leptek meg. Kevés ilyen négyszólamra is tisztán éneklő falusi kórusunk van!” – írja az Igazság 1975. június 5-ei számában Csortán Márton. Az 1970-es évek „vonalas” verses-zenés összeállításai semmiképpen sem hiányozhattak a repertoárból. 1974-ben a Kolozsvári Rádió termében működik közre együttesünk az Acusticon stúdió keretében. Erről a fellépésről (Az RKP XI. Kongresszusa tiszteletére) Krizsán Zoltán számol be az Igazságban (1974. november 27.) „Az országos hírnév azonban a bikaliakat kapta leginkább és legrégebben szárnyára. Büszkén mondhatták most el a rádió nagy nyilvánossága előtt is, hogy működésük harmincadik évfordulóján számtalan sikerüket a legnagyobb koronázta idén: az országos elsőség, az aranyérem. Megérdemelték.” Ugyanilyen jellegű volt a Fraternitas című összeállítás (Bánffyhunyad 1978, Kolozsvár 1979). Az előadóesték zömét mégis a népi fogantatású zenés-irodalmi összeállítások alkották: Folklór-est(Székelyudvarhely, 1974), Ez a Bikal szép helyen van (Magyarbikal, Bánffyhunyad, Kolozsvár, 1976–1978), Az a híres hunyadi vásár (Magyarbikal, Bánffyhunyad, 1979), Ady és Kalotaszeg; Valkai András: Bánk bán (Magyarbikal, Bánffyhunyad, Kolozsvár, 1980).
Ez a Bikal szép helyen van
Jelenet a 16. századi kalotaszegi históriás ős-Bánk bánból
A felsoroltak közül számomra a legmaradandóbb élményt két műsor jelentette, talán azért, mert a legtöbb „közöm” volt hozzá. Ez a Bikal szép helyen van című műsor összeállítását és a zenei betétek (kórus, zongora) megoldásmódját magamra vállaltam és teljesítettem. A címben foglalt helyi népdal feldolgozását Vermesy Péter készítette, az előadást Naszódi Irén rendezte. Az összekötő szöveget Demény Piroska írta, Kelemen Márton és Sárkány Jenő mondta el. Az első rész címadó kórusműve után elhangzott Bartók Béla gyergyókilyénfalvi párbeszéde (Naszódi Irén és Sárkány Jenő), majd részletek Bartók és Kodály magyar népdalgyűjtéséből (Kozma Mária, Kozma P. Erzsébet). Ezt Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály hangversenyhez című verse (Kozma P. Ildikó) és egy Kodály zongoradarab követte. Bartók: Nincsen szerencsésebb a parasztembernél című alkotását (Barta Judit) ezúttal egy Bartók zongoradarab egészítette ki. Végül Bárdos Lajos gyermekjátékdal- (Kozma Mária, Kozma P. Erzsébet, gyermekkórus) és népdalfeldolgozásai (kórus) hangzottak el. A második részt teljes egészében a Kalotaszeg népdalkincsének és népi kultúrájához igazodó szövegeknek szenteltük. Ady Endre: A Kalota partján című költeményével (Sárkány Jenő) már a lényegre is tértünk. Péntek Ferenc visszaemlékezése Bartók körösfői látogatását idézi (Naszódi Ferenc), a kórus válaszul elénekli a Körösfői Riszeg alatt kezdetű dalt, Terényi Ede népdalfeldolgozását. A kalotaszegi népdalcsokor után következett a műsor meglepetése: egy-egy kalotaszegi népdal két-két fajta zenei feldolgozása. A Hopp Juliskát Bartók (zongorára) és Bárdos (Balogh Anna m. v. – ének zongorakísérettel), az Arról alúl kezdetű népdalt pedig Kodály (Balogh Anna – ének zongorakísérettel) és Terényi Ede feldolgozásában (kórus) adtuk elő. Zárójelenetünk a régi szokásokat felelevenítő kalotaszegi menyasszony-öltöztetést vitte színre. Egy mondatot idézek Morvay Pál krónikájából (A Hét, 1976. július 30.): „… Itt csak a lényeget ismételjük: a műsor a népdal diadalútját mutatta be, amint a legegyszerűbb szerkezetű gyermekdaloktól egyszólamú énekeken, két- és többszólamú népdalfeldolgozásokon keresztül eljut a legmagasabb szintű bravúros technikájú Bartók-feldolgozásokig”.
Nemzetközi visszhang a históriás ős-Bánk bánnal
Lépjünk tovább. Magánolvasmányaimban, Kalotaszeg irodalmával foglalkozva bukkantam rá Valkai András 16. századi kalotaszegi énekszerző Bánk bán históriájára. A versbe szedett históriát Naszódiéknak előadásra javasoltam. Naszódiné végigolvasta, eltöprengett rajta. Segítségül hívta Kovács Ildikó ismert kolozsvári rendezőnőt, összetanakodtak és dűlőre vitték a dramatizálást, betanítást. A leírtakhoz hozzátartozik a krónika zeneszerzőjének, Vermesy Péternek a neve is, aki Valkai históriás énekéből kiválaszt több, meghatározó fontosságú strófát, melyet énekeltet, a többit a rendező színpadi megjelenítésére bízza. „A bikali népi együttes eljutott a művészi kifejezésnek arra a fokára, hogy színpadra viheti a kalotaszegi Valkón, évszázadokkal ezelőtt szerzett, ős Bánk bánt” – írja beharangozó cikkében Naszódi Irén (Igazság, 1980. május 14.). Szereposztás: Mesélők: Kozma F. Ilona, Naszódi Irén; András király: Naszódi Ferenc; Gertrudis, a királyné: Kozma Mária; Otto, az öccse: Csortán Márton; Bánk bán: Tőrös László; Melinda, a felesége: Kozma Marika; Királyok: Antal Szabolcs, Antal Szilárd, Barta Tibor; Lantos: Miklós D. András; a bikali színjátszó- és dalcsoport. (Az előadások időbeli kikerekítése érdekében a Valkai-darab mellett két kisebbfajta összeállítás is helyet kapott.)
A sikeres előadások krónikásai közül elsőnek Szőcs Istvánt idézzük: „(A bikaliak) Nem színházasdit produkáltak, meg sem kísérelték lélektanilag hiteles, természethű, naturalista játékkal életrekelteni a szereplőket: ehelyett az ősi népi játékok nyelvezetéhez folyamodtak… Bámulatos volt, ahogy az olvasásra nehéznek, göröngyösnek tűnő szöveg a bikaliak élő hangsúlyozásában, természetes hanghordozásában megszólalva egyszeriben áttetszővé, élő közlésként felfoghatóvá vált… A történet maga sokban különbözik szellemében is a XIX. századi változatától: nem a cselszövéseken, nem a gyűlölködés légkörén, nem a vívódásokon van a hangsúly, hanem az erkölcsi egyenességen…” (Ős-Bánk bán bemutató Bikalon, Igazság, 1980. május 21.)
Megszólal a magyarországi sajtó is, Keszthelyi Gyula először aDélmagyarországban ír: „Páratlan művelődéstörténeti jelentőségű vállalkozást tudhatnak magukénak Erdélyben egy alig 750 lakosú kalotaszegi falu, Magyarbikal műkedvelői. 1980. május 18-án színpadra vitték, első ízben adták elő az ős Bánk bánt, Valkai András 1567-ben írt verses históriás énekét.” (Az ős Bánk bán, 1980. augusztus 31.) Ugyanő jegyzi Az ős Bánk bán a kalotaszegi Magyarbikalon című írást az Új Tükörben: „Egy maroknyi csapat vállalkozott arra, hogy megírása után négyszáz évvel színpadra kerülhessen a téma első magyar nyelvű feldolgozása, az egykori erdélyi fejedelmi kancellária jegyzőjének, majd táblai ülnöknek, Valkai Andrásnak 1567-ben írt műve… Bemutatója Bikalon, a szerző szülőfalujától alig 20 kilométernyire, színpompás népviseletbe öltözött kalotaszegi munkások, földművesek, tanítók és diákok előadásában, emlékezetes művelődéstörténeti jelentőségű eseménnyé avatta 1980. május 18-át. Méltán ünnepelte az előadás létrehozóit a kolozsvári Magyar Színház táblás házas nézőtere, amikor júliusban ott is fölléptek.” (1980. október 5.)
***
A sok siker, öröm után jön az üröm: az utolsó plakáton már olvasható volt a nyers valóság: „Naszódi Irén ezzel a műsorral búcsúzik Kalotaszegtől”. (Férjével a Nyárádmentén élő leányához költözik). – Nehezen vált meg a házaspár Kalotaszegtől: „Engem Kalotaszeg tett rabjává. Idáig érzem a Riszeg-tető virágainak illatát, fülembe cseng az elnyújtott í hangok zenéje; szinte hallom Mester ángyi rigmusait, látom a lakodalmi menetben büszkén lépegető, csujogató muszulyos menyecskéket… Kalotaszeget felejteni soha sem tudom!” (Életfa)
A végeredmény, ha lehet, még sokkolóbb. A magyarbikali színjátszó- és dalcsoport a házaspár távozása után szétesett, megszűnt. Híre-neve a köztudatban lassan-lassan elhalványult, maholnap már csak az idősebbek emlékeznek rá.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu